VIII. A digitális forradalom

2013. október 1. 08:30

Az utóbbi években a digitális effektek forradalmasították a gi­tár­effektek használatát. Ma a digitális effektek temérdek formában elérhetők: összetett, kiváló minőségű multi-effekt rack for­má­ban, közép, vagy felső kategóriás padlóeffekt formában, vagy egyszerű minieffektként, de akár szoftveresen is.


A digitálisan processzált effektek sok-sok éve megtalálhatók a piacon, azonban az utóbbi tíz évben elkezdődött egy hihetetlenül dinamikusan fejlődő folyamat a gyártók részéről, és ez a digitális modellezés. A digitális modellezést alkalmazó ké­szü­lé­kekben általában egy mini számítógép dolgozik a gi­tár je­lé­nek valósidős processzálása érdekében, és az ilyen be­ren­de­zésekre jellemző a különféle, már meglévő, vagy új ef­fek­tek, erősítők, hangfalak és megszólalási környezetek va­ló­sághű mo­del­le­zése.

Az egyik első kereskedelmi forgalomba kerülő, ilyen modellezésen alapuló szerkezet a Roland VG-8-as rendszere volt. Itt a gitárhang majdnem minden elemét virtuálisan elő tudjuk állítani. A rendszer lényegét úgy érthetjük meg legegyszerűbben, ha a VG-8-ra, mint egy jól felszerelt gitár szaküzletre gondolunk. Bemegyünk a VG-boltba, választunk egy hangszedőt, azt elhelyezzük a kívánt helyen a kívánt dőlésszögben, ezután választunk egy erősítőt, majd ehhez hangfalat, beállítjuk, hogyan kívánjuk mikrofonozni az adott hangfalat, és végül, hogy teljes legyen a kép (vagy hang), kiválasztjuk a használni kívánt effekteket, beállítjuk azok kívánt értékeit és elhelyezzük őket a megfelelő helyre a rendszerben. Persze mindez virtuálisan történik.

A VG-8 sikerén felbuzdulva a Roland cég kihozta a GP-100-at, ami egy rackes multi-effekt processzor volt, különféle effekt, erősítő és hangfal emulációkkal. Ezután jött a Boss GX-700, GT-5, GT-3, GT-6, majd a legújabb modell, a világszerte méltán népszerű GT-8 és annak rackes változata a GT-Pro.

Persze más cégek is csatlakoztak a „modellezőkhöz”. A Line 6 számos erősítőt fejlesztett hasonló technológiával, mint az AxSys, a Flextone, vagy a legújabb tigris, a VettaII. A Yamaha és a Digitech közösen hozta létre a Johnson Millenium erősítőt, amely szintén digitális modellezésen alapul. Még a Vintage erősítőiről híres Vox (Valvetronix) és Fender (CyberTwin) is beszállt ebbe a bizniszbe.

Ma már számítógépes (úgynevezett desktop) alkal­ma­zásként is nem egy berendezés áll rendelkezésünkre a gitáreffekt piacon, melyek természetesen szintén modellezésen alapulnak. Ilyen például a Line6 POD, vagy a Boss GS-10. Ráadásul a POD még szoftverként is kijött AmpFarm néven. Persze manapság már ilyen szoftveres gitáreffekt-erősítő emulációs cuccokból is óriási a választék. (Például a Native Instuments GuitarRig nevű szoftvere, vagy az AmpliTube.)

Na most akkor felmerül a kérdés, hogy mit is használjak?

Egyrészt ugye analóg, vagy digitális berendezést vásároljak-e? Ha ezt kitaláltam, még mindig ott van az iszonyatos széles márka­választék. Jó ötleteket kaphatsz még ebben a témakörben könyvünk 62. és az azt követő oldalakon.

Természetesen, mint mindennek a digitális effek­teknek is megvan az előnye és hátránya egyaránt. (Bár a hátrányok a technológia fejlődésével egyre inkább csökkennek!)

Mi a jó a digitális effektekben?

Sokoldalúság – A digitális effektek a korábbi analóg megfelelőikhez képest rendkívül rugalmasan alakíthatók. Általában sokkal többféle paramétert állíthatunk, az effektek sorrendje rengetegféleképpen meghatározható, mivel nincsenek összekötő kábelek, virtuálisan helyezhetjük el az egyes effekteket a kívánt sorrendben. Az összekombinált effekthalmaz minden beállításával együtt elmenthető egy adott helyre és gyorsan, egyszerűen előhívható. Ezeket a lementett effekt és beállítás halmazokat egyébként általában Patch-eknek, vagy algoritmusoknak nevezzük. Tehát egyetlen kapcsolásra akár teljesen eltérő soundokat varázsolhatunk elő.

Ár-érték arány – A digitális effektek a technika fejlődésével egyre olcsóbbak és jobbak lesznek. Ezekben ugyanis számítógépek dolgoznak, melyek valósidőben processzálják a digitális adatokat. Ahogy a számítástechnikában csökkennek az árak és nő a teljesítmény (méghozzá hihetetlenül dinamikusan történik mindez), úgy javulnak és válnak olcsóbbá is egyben a digitális berendezések. Általánosan bevett szokás a gyártók részéről, hogy egy kifutott modell utódját ugyanolyan áron kínálják, mint amennyibe a korszerűtlenebb előd került. Ma már abszolút igaz, hogy sokkal olcsóbban hozzájuthatunk kiváló minőségű digitális effektekhez, mintha ugyanazt a rendszert analóg cuccokból próbálnánk összerakni. A mai, korszerű digitális effektekben már tényleg nagy teljesítményű processzorok dolgoznak, jó minőségűek az analóg-digitális / digitális-analóg átalakítók is, és a fent említett modellezési technológiáknak köszönhetően valóban jó soundokat tudunk produkálni.

Zajtalanság – A korszerű digitális zajszűrőknek, zajkapuknak köszönhetően, a digitális effektek zömével teljesen zajtalanul, vagy minimális zajjal dolgozhatunk, még jelentős mértékű torzítás használatakor is. Amint azt az egyes effektek tárgyalásánál már leírtuk, ezek a zajkapuk úgy működnek, hogy amikor nem játszunk, teljesen lehúzzák a zajt, amikor pedig játszunk, akkor vagy egyáltalán nem nyúlnak a hanghoz, vagy olyan szintre csökkentik a zajt, hogy a gitárhang mellett elenyésző legyen, viszont ne kelljen megalkudnunk a sound ügyében, tehát nem rontják le a hangzást.

Új effektek – A digitális világnak köszönhetően olyan új hangzá­sokat is kikeverhetünk, amik régen elérhetetlenek, vagy csak na­gyon drágán megvalósíthatóak voltak egy gitáros számára. Erre jó példa lehet a monofonikus gitárszintetizátor, vagy az igazi Har­mo­niserek. Ezen kívül a torzítókkal is sokkal nagyobb gain érhető el, ráadásul mindez az egészséges hangszín megtartása mellett.
Mi nem olyan jó a digitális effektekben?

Valósághűség és dinamika – Sokan mondják, hogy még a jobb processzoroknál sem kapunk olyan természetes hangzást, mint az analóg effekteknél. Ennek nagyon sok oka lehet. Általában egy, vagy több analóg-digitális, és visszafelé, digitális-analóg átalakító található a digitális processzorokban. Ezekre azért van szükség, mert a gitárból analóg jel jön ki, melyet digitalizálni kell (ezt végzi az A/D konverter), majd a hang processzálása után a digitális jelet újra analóg jellé kell alakítani (erre szolgál a D/A konverter), ami aztán már mehet a hangosító rendszer felé. Ezek az átalakítások rendkívüli pontosságot igényelnek a gitár óriási dinamikatartományának hű reprodukálása érdekében. Szóval az első probléma mindig abból ered, vajon nem szűkül-e be nagyon a dinamikatartomány az adott digitális effektnél. Ezen kívül előfordulhat az is, hogy pici késés keletkezik, amikor is a han­gok kicsivel később szólalnak meg, mint amikor megpenget­jük őket. Ez utóbbi jelenség egyébként a mai multi-effektekre már nem igaz, a technológiák fejlettsége olyan szinten van, hogy ilyen késésről nem beszélhetünk, csak esetleg az olcsó, rossz minő­sé­gű digitális processzoroknál, vagy a gitár-szintetizátoroknál, de ezekről majd később.

„Blackout” – A Blackout kifejezést magyarul úgy lehetne definiálni, hogy „pillanatnyi kiesés, szünet”. Ma már ez csak az olcsóbb, gyengébb minőségű digitális effektekre jellemző, de azért mindenképpen szólnunk kell a jelenségről. A helyzet ugyanis az, hogy Patch-ek (vagyis lementett beállítások) váltásakor előfordulhat, hogy kis időre megszakad a hang. A Patch váltás tulajdonképpen olyan, mint amikor a számítógépen bezárunk egy programot és megnyitunk egy újabb programot. Ez időigényes művelet, mivel semmi nem processzálható a váltás véghezvitele közben, ezért iktatódik be az a pici szünet, néma rész a Patch váltások közé. Ez különösen akkor érezhető, ha hosszan kitartott hang, vagy zengetett, visszhangosított hang használata közben váltunk. A mai modern effekteknél már megoldották a dolgot, ugyanis a zengető és a visszhang tovább szól a Patch váltás közben, tehát a hang nem fog „megtörni”.

Az igazi „vintage” effektek – Egyes vintage effektek nem reprodukálhatók. A modulációs delay nagyon nehezen érhető el, pedig ez az a technológia, ahogy az eredeti Flanger és Kórus ef­fek­tek készültek. Ilyen esetben kicsit „csalniuk” kell a gyár­tók­nak, és más technológiákkal kell megközelíteniük a ha­son­ló hangzást, ami napjainkban valljuk be, már egészen jól megy nekik. Találhatunk a piacon már egészen kiváló digitális mo­du­lation delay-t is! A vintage cuccokban van valami „misztikus”, megfog­ha­tat­lan, amitől olyan egyedien szólnak. Természetesen ez nem is olyan misztikus, gondoljunk csak bele, két teljesen azonos típusú, évjáratú analóg effekt sem szól egyformán, mindegyiknek „egyé­nisége” van, pont analóg mivoltukból kifolyólag.

Széles sávszélesség – Furcsán hangzik, ha azt mondjuk: a digitális berendezések reprodukálják a teljes frekvencia tartományt, és ez hátrány. Különösen a digitális overdrive és distor­tion effekteknél jöhet ki ennek hátulütője, amikor is még a be­épí­tett EQ-val sem tudjuk eltávolítani a hangból a kellemetlen, kar­cos magasokat. A Roland GP-100-nál például (ami nem egy mai effekt) a jó torzított hang érdekében szinte mindig hasz­nál­ni kellett a hangfal szimulációt (még ha gitárládára kötöttem, akkor is), csak így kaptam gömbölyű, kerek hangot. A Rocktron egyébként ki is hozott annak idején egy rackes digitális ef­fek­tet, amit úgy hirdetett:

„Limited Bandwidth!” (azaz, korlátozott frekvencia átvitel), és sokaknak tetszett is ez a „tépázott” hang.

Az eredeti analóg kispedáloknál viszont pont ennek az ellenkezője a probléma: ha sokat kötünk egymás után, a korlátozott frekvencia átvitel felhalmozódhat és koszos, fedett hangot kapunk.

most még nehezebb a döntés, mit is válasszak?

Kiváló megoldás, ha kombináljuk az analóg és a digitális technológiát. Ez többféleképpen is lehetséges.

Az egyik, talán leggyakrabban alkalmazott módszer, amikor szerencsés tulajdonosai vagyunk egy jól bevált, jó minőségű, ha lehet csöves erősítőnek (lehet az kombó, vagy stack), mely rendelkezik effect loop-pal (effekt hurokkal). Ilyenkor az erősítőbe közvetlenül csatlakoztatjuk a gitárunkat, az erősítő tiszta és torzított csatornáit használjuk a száraz hangra, az effekt körbe pedig beloopoljuk a digitális processzorunkat, amiből csak a modulációs effekteket, a zengetőt és visszhangot használjuk. Ez egy kiváló megoldás, melynek egyetlenegy hátránya, hogy a hangszínváltásokhoz sokat kell taposni, mivel az erősítő csatornáit, és a digitális processzor Patch-eit az esetek többségében csak külön pedállal, illetve kontrollerrel tudjuk váltani. Egyébként már erre a problémára is született megoldás: A Diezel erősítőnek például MIDI-zhetők az effekt hurkai. Jó, mondhatjátok, hogy még szép, annyi pénzért... Azonban a BOSS GT-8-ban is elérhető egy úgynevezett Amp Control paraméter, mely fizikailag általában egy pedál kimeneti aljzatként jelenik meg az effekt hátlapján. Ha ezt az aljzatot összekötjük erősítőnk csatornaváltásra kinevezett aljzatával, akkor a multi-effektből impulzust küldhetünk ki, amely képes az erősítő tiszta és torzított csatornájának kapcsolására.

Ismét előkerült az Effect Loop fogalma, melyet az effektek leírásánál már taglaltunk. A multieffekteknél is elengedhetetlen ma már az Effect Loop megléte. Pontosan azért van erre szükség, hogy különböző rendszereket tudjunk kombinálni egymással, vagy mondjuk az effektünkből két különböző pontról tudjunk csatlakozni egy adott rendszer (keverő, vagy felvevő) felé.

Az adott multieffektben az Effect Loop egy különálló ef­fekt­ként jelenik meg, tehát bárhol el tudjuk helyezni az ef­fekt­láncban. Ez nagyon fontos, például, ha egy külső előerősí­tőt loopolunk be a rendszerbe, akkor az egyáltalán nem mindegy, hogy hol fog elhelyezkedni az effektjeink sorában. A tökéletes megszólalás érdekében az előfokot a wah pedál után, de a modulációs effektek elé kell kötni.

Amennyiben a fent említett másik példát nézzük (két különböző pontról történő hang kivezetés), akkor pontosan az Effect Loop effektláncban történő el­he­lye­zé­sé­vel határozhatjuk meg, hogy mondjuk a multi-ef­fekt­ből használt wah és torzító utáni jelet küldjük ki az Effect Send aljzaton egy erősítő felé, majd a végleges hangot (amelyen már a modulációs effektek is rajta vannak) a L (MONO) kimeneten egy másik erősítő felé. Ebben az esetben természetesen a multi-effekt Effect Return aljzatát nem is használjuk.

Effekt hurokkal rendelkező erősítő és multi-effekt összekötési módja:
Megjegyzés: A fenti ábrán egy sztereó erősítő bekötési sémája látható. Amennyiben mono erősítővel dolgozunk, az csak 1 db Return aljzattal rendelkezik. Ilyenkor a multi-effektnek csak a MONO kimenetét használjuk.

A fenti bekötés lényege, hogy a multi-effekt Effekt hurkába bekötöttük az erősítőnk előfokát, a multi-effekt kimenetéből pedig az erősítőnk végfokába megyünk. Ilyen módon sokféleképpen variálhatjuk az ef­fek­tek sorrendjét és rengetegféle hangzást érhetünk el.

Bizonyos erősítőkön kapcsolható az effekt hurok bekötése, ez lehet:

Serial (soros), vagy
Paralell (párhuzamos)

A soros bekötés esetén a hang kimegy a Send aljzaton, be a külső effektbe és annak kimentéből vissza az erősítő Return aljzatába. Ebben az esetben tehát megszakítjuk az erősítő előerősítője és végerősítője között a jelet, mely effektezve kerül tovább
a végfokra.

A párhuzamos effekthurok esetén a száraz jel közvetlenül is továbbítódik a végerősítő felé és mellé, párhuzamosan keveredik be a külső effekttel színezett hang.

Ezekről részletesen a 60-64. oldalakon olvashatsz. 

Instrument Reklám ©2017 | Tel: +36309665142 • Cím: 1148 Budapest, Miskolci u. 9. Fsz/1.