2011. augusztus 12. 19:49
Megróttak a barátaim, hogy egyszer az életben, miért nem foglalom már végre össze a teljes Gitármánia Tábor történéseit, ideológiamentesen, feketén-fehéren, tételesen papírra vetve mindazt az „eseményhalmot”, ami velünk megesik évről-évre ezalatt az egy hét alatt. Azt mondtam nekik, amit a kisfiam tavaly nekünk, amikor megpróbáltuk elaltatni a délutáni zenekari próbaidőszakban… nem értitek, hogy ez lehetetlen! De ahogyan akkor mi, most ők is erősködtek, hogy ezt bizony mégis meg kell próbálni. Végül mi is elfogadtuk a gyerek válaszát, amelynél jobbat most én sem tudok kitalálni… hát próbálni, azt lehet!
Tehát próbálok…
Az alapdumát nyilván már mindenki ismeri, hiszen tizenhét év alatt nem sokat változott, ezért nagyon lerövidített kivonatát írnám most le.
- A délután másik szakaszában érkeznek hozzánk a legkiválóbb hazai és külhoni zenészek, tanárok, előadók, hogy egy-egy kurzust tartsanak. Minden nap vannak kurzusok a hangszeresek számára, de ezek között megtalálhatók azok az előadások is, melyek a zenei élet rokonterületeit mutatják be.
2011-ben ők oktattak:
Mihályi Balázs – hangszerépítő kurzus
(A délutáni kurzusok és a délelőtti tematikus órák közötti alapvető különbség az, hogy míg az állandó tanárok egy meghatározott tanterv szerint, egész hétre elosztva, átfogó és általános ismeretekhez igyekeznek hozzájuttatni a nebulókat, addig a kurzusok kevesebb, vagy olykor csak egy adott témakört igyekeznek nagy részletességgel bemutatni.)
- Az este beköszöntével eljön a zenekari előadások ideje, amelyeket mi rendhagyó koncerteknek nevezünk. Itt mindenki valós testközelből élheti át, hogy hogyan dolgoznak az egyes zenekarok, alkalom nyílik arra is, hogy a táborozók beálljanak közéjük, vagy hogy az őket leginkább érdeklő kérdésekre, válaszokat kapjanak. A tábor utolsó két estéjén pedig maguk is bemutathatják, hogy mit tanultak.
2011-ben ők adtak rendhagyó koncerteket:
Ekkor látszólag véget is ért a nap, s ezzel én is írandóm végére érkezhetnék, de…! Valójában most tartunk körülbelül a történet felénél, ám a következő eseményeket sem térben sem időben nem könnyű felvázolni. Nevezzük őket egyidejű történéseknek, ami persze nem azt jelenti, hogy a most következő programok mind egy időben zajlanak, van közöttük olyan, amely csak az estéket érinti, vagy épp egész naposak, és van olyan is, ami non stop egész héten, és van, amely még ettől is bonyolultabb:
5/a. A tábor területén két hangstúdió kerül berendezésre, amelyet három profi csapat: az Origo stúdió (Cserny „Bogi” Kálmán), a TLS Zeneház (Turcsán András „Túró” és Baranya Tamás „Toma”) és Márkus Gergő üzemeltet. Itt többsávos hangfelvételek készülnek, amelyekre a tábori jelentkezéskor kell leadni az igényeket. Egy nap – egy banda, és ami belefér. Ez a program menetrendszerűen túlcsordul az adott kereteken, ezért általában készülünk további rögzítési lehetőségekkel. Szerencsére a táborban már felnőtt egy olyan generáció, akik látható módon nagyon figyeltek annak idején, s menetközben már maguk is hivatásszerűen zenélnek, készítenek felvételeket, dolgoznak technikákkal, és egyáltalán… Helényi Marci és Emil, illetve Farkas Balázs nem egyszer mentettek már meg veszni látszó helyzeteket. Vagyis ha kell hangosítanak, vagy felvételeket készítenek, vagy…
5/b. A zenekari órákon a tanárok alapítanak tíz-tizenkét zenekart, melyek csak olyan tagokból állhatnak, akik az életben nem játszanak együtt. Ezek a zenekarok különböző feladatokat kapnak minden nap, melyeket a következő órán be kell mutatniuk. Ezért a korábban már említett termeket igénybe vehetik zenekari próba céljából, ha azokban épp nem zajlik előadás, illetve az idei évtől kezdődően két – kizárólag ebből a célból berendezett – termet alakítunk ki, amelyekben napi 12 órán át próbálhatnak akár a zenekari órára, akár a hétvégi bemutatkozásra. Itt szigorú beosztás szerint cserélik egymást a zenekarok… cél, hogy mindenki megfelelően fel tudjon készülni.
5/c. Három különböző tehetségkutató zajlik a táborban, vagy azon kívül, de azzal összeköthetően. Az első a legegyszerűbb rendszer, melyben keressük a tábor legszorgalmasabb gitárosát és egyéb zenészeit, akik értékes nyereményekkel gazdagodhatnak az utolsó estén. Ennek a versenynek az elbírálói maguk a tanárok, akik egész héten figyelik az elvégzett munkát és ezt követően döntenek. 2011-ben Juhász Tomi nyerte az értékes VOX csöves stack-et és a Fender Stratocaster-t:

A második a három éve indított JamVox Gitaraoke verseny, közös „most mutasd meg”+barátkozás by Hajdu Zoli. (Nagyon népszerű). Ennek a lényege az, hogy a JamVox berendezésbe előre elhelyezett kíséretekre lehet óriási gitározásokat végrehajtani. A zsűrit a sokáig fennmaradni képes tanárok és céges szakemberek közül választjuk ki az első napon, akik folyamatosan figyelik a játékosokat, és akit a legjobbnak ítélnek, az hazaviheti a berendezést. (Elképesztően jó mulatság). Itt lehet előzetesen kommunikálni: http://www.facebook.com/topic.php?uid=299902098318&topic=15746 2011-ben Kispál Balázs nyerte a versenyt és a JamVox berendezést.

A harmadik a Roxiget tehetségkutatója. Ez egy klasszikus zenekari tehetségkutató, amelynek a győztese egyenes ágon bejut a Roxiget döntőjébe. 2011-ben ezt a versenyt a Battery Band nyerte.

5/d. Idén is lesz a tábor területén hagyományos rádió vevőkészülékkel fogható rádió és a hozzátartozó rádióstúdió. Elsődleges célunk, hogy folyamatos információval lássuk el a táborlakókat a programokról, előadókról, fellépőkről. Persze eközben igényes és változatos zenei világgal próbálunk olyan rádiót teremteni, ami hangszeres zenészként is hallgatható. Csak a táborról és a tábornak szól. (senki ne felejtse magával hozni FM rádióvevőjét! Ez a legtöbb mp3 játszóban és mobiltelefonban is van, de csak a headset-ettel hallgatható)
Ha valakit érdekel a rádiózás, szeretettel várjuk a stúdióban. Bárki kipróbálhatja, hogy milyen az élet száguldó riporterként, vagy rádiós technikusként. Hogyan készülnek a rádiós arculati zenék, hogyan kell szignálokat vágni, vagy reklámokat gyártani.
A tábor árai:
Jelentkezési határidő: 2012. július 10.
A jelentkezés módja:
1. Belföldi postautalványon kell elküldeni a kiválasztott bérlet árát az alábbi címre: Andrásik Bernadett 5200 Törökszentmiklós Batthyány u. 84.
2. Készpénzbefizetés személyesen: Andrásik Remo 1132 Budapest Visegrádi u. 32-34. Fsz/1.
3. Banki átutalással: Előzetes egyeztetés alapján
Érdeklődni lehet: Tel.: 06-30-9-66-51-42, vagy 06-30-551-05-21
E-mail: instrument@instrumentweb.hu, gtabor@instrumentweb.hu
A www.instrumentweb.hu és a www.hangfoglalasonline.hu oldalon mindig megtalálhatók a táborral kapcsolatos legfrissebb információk a fellépőkről, tanárokról, előadókról és a program alakulásáról.